
Annak érdekében, hogy gépjárművünk sikeres műszaki vizsgát tehessen, annak felkészítésén túl az is fontos, hogy a műszaki vizsgára való megjelenéskor a megfelelő dokumentumok is a rendelkezésünkre álljanak. Így elkerülhető az a bosszantó helyzet, hogy gépjárművünket csak azért nem tudjuk műszaki vizsgára bocsájtani, mert a papírjaink otthon maradtak, vagy hiányosak. De milyen dokumentumokra is van szükség a gépjármű műszaki vizsgájához? Cikkünkben erre adunk választ.
Gépjármű Műszaki Vizsga magánszemélyként
Az, hogy milyen dokumentumokra van szükségünk a gépjármű műszaki vizsgájához, részben attól is függ, hogy személyesen, a forgalmi engedélyben szereplő személyként intézzük azt, vagy meghatalmazottunk – például az autószerelőnk – útján. Míg az előbbi esetben az érvényes személyi okmányainkra lesz szükségünk, úgy az utóbbiban, egy szabályosan kiállított meghatalmazást (műszaki vizsga meghatalmazás letölthető minta) kell magával hoznia annak a személynek, akire rábíztuk a gépjárművünk műszaki vizsgájának lebonyolítását. Enélkül a műszaki vizsga nem végezhető el!
Fontos tudni még, hogy ha meghatalmazottként érkezünk, ellenőrizzük, hogy a meghatalmazás tartalmazza-e a tulajdonos (üzembentartó) és a képviseleti jogosultsággal rendelkező személy, azaz a meghatalmazott azonosításához szükséges valamennyi adatot (név, személyi igazolvány szám, lakcím, születési dátum), mert ezekre szükség lesz a gépjármű műszaki vizsgájának lebonyolításához.
Magánszemélyként szükségünk lesz még a gépjárművünk forgalmi engedélyére, érvényes felelősségbiztosítási igazolásra (kötelező), valamint a már említett személyi okmányokra: személyi igazolványra és lakcímkártyánkra.
Gépjármű műszaki vizsga cég képviselőjeként
Ha nem magánszemélyként, hanem cég képviselőjeként érkezünk a gépjármű műszaki vizsgájára, a következő dokumentumokat feltétlenül hozzuk magunkkal: aláírási címpéldány, cégbírósági bejegyzés (cégkivonat első oldala), a cég által cégszerűen (aláírás + pecsét) ellátott meghatalmazás (műszaki vizsga meghatalmazás – közületi letölthető minta), érvényes felelősségbiztosítási igazolás (kötelező), illetve értelemszerűen a meghatalmazott személyes okmányai: személyi igazolvány, lakcímkártya. A meghatalmazásban mi is tudunk segíteni, kérésre kitöltendő mintapéldányt küldünk ki, ezzel is leegyszerűsítve a folyamatot.
Tulajdonos váltás előtti műszaki vizsga
A gépjármű műszaki vizsgáztatás egyik speciális esete, amikor a gépjármű éppen tulajdonosváltás alatt áll. Ilyen esetekben feltétlenül szükséges, hogy a gépjármű adásvételi szerződését is magukkal hozzák. Ilyenkor ugyanis a gépjármű műszaki vizsga kérelmezőjének az új tulajdonost adjuk meg, míg a járműokmány adataihoz a régi tulajdonos adatait rögzítjük az előírásoknak megfelelően.
Sikeres gépjármű műszaki vizsgát kíván a TIT Műszaki Vizsgaállomás csapata!